Nehéz ilyen audiovizuális orgazmushoz szavakat rendelni. Azt mondja Villeneuve, hogy őt a képek ragadják meg egy filmben, nem a dialógok. Hát az látszik. De ha még csak annyi lenne, hogy lerepül az összes érzékszerved, amivel bemászol ebbe az élménybe. És persze iszonyat látványos minden, más blockbuster ehhez képest bábozásnak tűnik, de a koncepciók, a sziluettek, a rendezés te jóég, olyan húzása, masszív sodrása van ennek a filmnek, olyan markánsan ragadja meg a grabancodat attól a "szovjet" résztől kezdve, hogy nem…

Annyira tudom tisztelni Millert, a tökösségét. Az még hagyján, hogy 80 éves az ember és még mindig iszonyat lendületet képes felmutatni (és simán veri a mostani akciófilmeket), de másrészt adta volna magát, hogy csinál egy Fury Road 2-t, control cé, control vé, de nem, ő az mondta, hogy nem, ennek máshogy kell működnie. Személyesebb, szerteágazóbb talán, sokkal lassabb is, viszont minden más elem maradt a helyén, a goofy karakterek, az elképesztő húzóerejű akciójelenetek, a szótlanság, homok, pofátlanul részletes tákolmányok, de…

Lehet, hogy megint engedékenyebb korszakomban vagyok, de olyan bájos baromság ez. Echte vígjáték. Te mikor láttál utoljára egyáltalán vígjátékot a moziban? (az ilyen se füle, se farka francia meg olasz 10 össznézős darabokat hagyjuk)
Bevállalós amúgy, konkrétan van egy félig leharapott figura, akinek minden megszólalásánál fröcsög a vér a még meglévő nyelőcsövéből, de nyilván direkt B-kategóriás "horror", amit itt kapunk. Meg az egész, plusz tömött nyolcvanas évek, de így, hogy semmi közöm nem volt az eredeti Beetlejuice-hoz az előző hónapig,…

Hogy lehet ezt csinálni? Hogy egyszerre inspirál, felemel és mágikus, mintha a cirkuszban ülő gyerek lennél, aki tapsikol mindenen, és egyszerre meg úgy földhöz ver, hogy szétszakadsz. Hogy alkotni csodálatos, de ami ott vár az fájdalmas. És persze nem vagy egyedül vele, amióta rájöttünk, hogy nyomot akarunk hagyni a világon, azóta vannak hozzá fogódzkodók, alkotásokon keresztül átszüremlő életek, amik a hónod alá csúsznak, hogy megtartsanak, mint egy mankó. De, aki erre az útra lép, akaratlanul vagy sem, az nem fogja…

Huh, hát hol is kezdjem? Talán célszerű a könnyebbik felén megfogni, miszerint milyen a film, hogy van összerakva, milyen a "filmszerűsége". Kevés olyan esetet tudok, amikor egy író rendezővé lép elő (Shane Black, Garland, más nem is nagyon jut eszembe, mert azok eleve író-rendezők voltak), és fel tud virítani egy ilyen erős, sajátos stílust. Mert ezen látszik, hogy ez egy Alex Garland film. Persze, van itt Apokalipszis most, Last of Us, Terrence Malick meg a 28 nappal későbből is hozott…

Francis atyánk leszállt az égből, hogy elcserélve a szőllőfürtöket (nem érte meg) odaadja nekünk ezt a gigantikus szeméthalmazt. Egy nagy kaotikus masszát a legsilányabb zseléből, de felsejlik mögötte, hogy ezt egy nemes csokival akarták bevonni. Megvallom egy icipicit adom ezt az önkontroll nélküli, szellemileg kikészült, abszolút a saját fejében megőrült művészi attitűdöt, de tanulságos hogy a) egy stúdió sem hajlandó erre egy petákot sem adni és ez nem mond semmit a mai stúdiórendszerekről vagy a mai nézőkről, hiába kapálóznak néhányan…