Nem akarom bántani, mert látszik, hogy majd megvesztek hogy kitolják belőle a maximumot és billegünk a teljesen elborult, kreatív baromságok és a félrement poénok között, de amikor a 2000-es évek magyar sötétkorszakától, a mérhetetlen szégyenérzettől kezd el liftezni a gyomrom az lehet, hogy nem a jó irány.
Eléggé adta a hangulatot, hogy a kertmozi a homokos röpipályán van elhelyezve. Sokkal mókásabb meg játékosabb, mint ahogy emlékeztem (imádom John Williams sejtelmes zenéjét, de azért a nagy kalandos etűdök kilógtak nekem a filmből). Meg a feszültséget és azt az egy darab jumpscaret (lehet több van, de arra a fejre gondolok, ami talán a harmadik a sorban a Bilbó megveszik és a Mulholland Drive "nénije" után) úgy sikerül előadni, hogy 50 év távlatából is lehet okulni kedves gagyihorrorok.
Nagyon riasztó álomnak indult, tipikus Baz Luhrmann, ordít és izzad mindenki, hat dolog van rávágva egyszerre a képre, osztott képernyők, feliratok, egy nagy trailer montázs az egész, és több a zoom, mint egy Tarantino moziban. Mondjuk ez a maradék részére is igaz, de kicsit fognak azon a gyeplőn, mintha Luhrmann ráparancsolt volna az erekciójára. (respekt)
Austin Butler fantasztikus tornádó, úgy általában, ami a színpadon megörténik az fantasztikus tornádó, eszméletlen energiák szabadulnak fel bármelyik Elvis előadást nézzük és halljuk; Tom Hanks…
Töredelmesen bevallom, hogy gyerekkorom óta nem érdekel az indiánkultúra. Nem villanyoz fel és kezdem érteni, hogy miért. A western, ahol szerintem elsősorban találkozhatunk az indiánokkal, rendkívül kötött toposzokra épül, de ennél csak maguk az indiánok skatulyázhatóak be jobban. Legalábbis eddig ezt hittem. Így kell érdekessé tenni, így kell vizuálisan mesélni, így kell átejteni a palánkon a nézőt a környezetvédelmi témával (a didaktikus keretsztori ellenére is), és újfent kiderült, hogy az animációtól nem lesz gyerekműfaj (és ne hozd el a 8-9…